A FlowBalaton mint összművészeti projekt, kreatív közösség 2023 nyarán született meg ötlet szinten, amikor a tó mellé költöztem és elkezdtem cikkeket írni, interjúkat készíteni olyan alkotókkal, akik szintén a Balatonnál élnek és olyasvalamit teremtenek, ami magas minőséget, értéket képvisel.
Egyik ismeretség jött a másik után, s a tó mentén jártamban-keltemben igen hamar meg is találta egymást az az alkotói kör, akik a FlowBalaton közösség alappilléreit jelentik, s akikhez azóta újabb balatoni művészek is csatlakoztak.
Az elmúlt hetekben, hónapokban útjára indítottuk első közös kiállításunkat, valamint zenés-beszélgetős bemutatkozó programunkat, ahol alkotóink közül többekkel találkozhattak az érdeklődők. A közeljövőben szeretnénk újabb festmény- és fotókiállításokkal is megjelenni, s folytatni a közönséggel való találkozást a Balaton mentén. Terveink között szerepel, hogy létrehozzuk saját kreatív vásárunkat és alkotótáborunkat is, ahol művészeink bepillantást engednek majd az alkotási folyamatok kulisszatitkaiba, a résztvevők pedig kipróbálhatják magukat számos területen.
Projektünk egyelőre teljes mértékben közösségi finanszírozás alapú (crowd funding), ezért örömmel fogadjuk a Patreonon keresztül a támogatásokat, illetve potenciális kiállítóterek, helyszínek kapcsán a megkereséseket, hogy még több értéket hozhassunk létre mindannyiunk javát szolgálva. Köszönjük, ha velünk tartanak!
Koltai Viktória, a FlowBalaton megálmodója, Concept Ownere
Művészek. Közösség. Balaton.
“Csodálatos alkotások, balatoni inspiráció, természetközeli élet és a fenntarthatóság szem előtt tartása – ezek mindannyiunkban közös mozgatórugók, ami miatt mi találkozhattunk egymással.”
“Öröm látni, ahogyan a tó mentén hatványozottan érezhető kreatív energiák számtalan különböző formában testet öltenek, s ezáltal érték születik, amellyel adni tudunk valamit mások számára is.”
“A FlowBalaton nem titkolt szándéka, hogy hirdesse a közösségekben rejlő erőt, az összefogást, s jó példával járjon elöl, hogy minél több hasonló kezdeményezés születhessen, s ne csak a Balaton mentén, hanem bárhol a nagyvilágban.”
“A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, és azért szeretik, mert keresik az emberséget.“
József Attila
A FlowBalaton tagjai:
- Koltai Viktória, a FlowBalaton megálmodója
- Bardócz L. Csaba, dalköltő
- Guba Anita, festőművész
- Nádas Dávid, hang szertartás vezető
- Péter Beatrix, festőművész
- Pethő Sándor, a világ legnagyobb székelykapuinak alkotója
- Punk Zsófia, makramé alkotó, a Természetre hangolva ötletgazdája
- Szabó-Szendrődy Iringó, textilprintek alkotója
- Timár Tibor és Timár Zsuzsa a Kincsek Völgye és a Világfa Waldorf Iskola megálmodói
- Torma Áron, hangmérnök, producer, pék
- Tóth Gábor Ákos, író, a Balaton trilógia és az Édesvízi mediterrán sorozat köteteinek szerzője
- Nádas József, festőművész
- Németh Ida, festőművész
- Terbe János, Dózsa-Farkas András-díjas iparművész, ökodizájner
- Boros József, fafaragó, a sólyi kard megalkotója (A profil szerkesztés alatt áll.)
- Kónya Péter, fotós
Rólunk írták:
- Míg élek, festeni szeretnék – portré Péter Beatrix festőművészről
- Versengés helyett egymást emelni – portré Koltai Viktóriával, a FlowBalaton ötletgazdájával
- “Közösségben otthon” – portré Nádas Dávid hang szertartás vezetőről
- Számomra a festés maga a meditáció – riport Guba Anita festőművésszel
- Múzsa csókjától szárnyas elmével – riport Bardócz L. Csaba dalköltővel
- Vidéki Élet Magazin a FlowBalatonról
- Tóra néző (Elite Magazin)
- A FlowBalaton festőművészeinek kiállítása nyílik a tihanyi Rege Galériában
- Tóra néző – központban a Balaton
- Tóra néző – kiállítás a Balatonról a tihanyi apátsági cukrászdában
- Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Párizs: Párizs, ahogyan én láttam – Koltai Viktória fotói
Várjuk olyan potenciális kiállítóterek, helyszínek, galériák jelentkezését is, ahol alkotóink képeit szívesen látnák, vagy ahol zenés, beszélgetős összművészeti esteket tarthatnánk közösségünk tagjainak részvételével. Előre is köszönjük!
A projekt bővüléséhez, fenntartásához, közös eseményeink megvalósulásához köszönettel fogadjuk a támogatást Patreonon keresztül.
A FlowBalaton weboldalán szereplő valamennyi fotó és szöveg(részlet) csak az adott alkotó előzetes írásbeli engedélyével használható fel. Minden jog fenntartva. © FlowBalaton.art 2024